Amennyiben valaki nyomon követte, amit itt blogolás címén művelek, az láthatja, hogy az előző bejegyzés óta körülbelül egy hét telt el

Mondom a fejleményeket A fő prioritásomnak nem tudtam még eleget tenni, miszerint felelős életet élő felnőtt állampolgárhoz méltón elmegyek dolgozni, de annyit sikerült elérnem -ha ezt eredményként könyvelhetem el-, hogy legalább lenne  hova Eldöntöttem, hogy ez az utolsó felelőtlen napom, nem törhetem meg az eddigi statisztikát, tehát szépen jelzem a vezetőnek, hogy Szuper holnaptól csatasorba áll! Muszáj tartanom magam a magammal megbeszélt tervhez, hiszen minden ezen áll vagy bukik. Sikerült elhelyezkednem egy call centerben, ahol egészségmegőrző termékeket lőcsölünk rá szerencsétlen öreg fazonokra. Illetve először mézes-mázos hangon beédesgetjük őket az irodába, ahol kapnak valami piti ajándékot, aztán végigülhetnek egy agysorvasztó előadást egészségmegőrző termékekről, persze a saját érdekükben, hisz az egészség mindennél fontosabb... Jeah. DE! Jobb, mint  semmi, és pénzt kereshetek. Szóval, holnaptól retteghetnek a vén csotrogányok, mert ráveszem őket, még arra is, hogy break órára járjanak, ha ez kell ahhoz, hogy megszabaduljak a kis családomtól, és a Szerelmemmel éljek. Ez nem tűrhet halasztást, minél előbb kereket kell oldanom, mert egyre cifrább a helyzet. Anyámmal abszolút nem jövünk ki egymással, sajnos túlságosan más a természete, illetve más lett, de ebbe most nem megyek bele.  Nem jövünk ki azért sem, mert átlátok rajta, és  nem úgy táncolok mindig, ahogy Ő fütyül. Feltehetőleg érzi, hogy nem lájkolom már annyira, és keresett magának új ölebeket. Nagyképűen azt fogom most írni, hogy Kedves Olvasóm, -ha nem olvassa senki akkor is kiválóan mutat, és nagyszerűen cseng, szóval marad-! Nem tudod még drága Mama (ahogy anyám családi berkekben hivatalos) milyen ember, és miket tett a hosszú évek alatt. Nem bankrablásra gondolok, sem arra, hogy eltérítene egy trolit, nem ilyen jellegű a bűne.

Inkább a vakságot, és a naivságot választottam, minden figyelmeztetés, és intő jel ellenére. Évekig, ki tudja, lehet, hogy évtizedekig a szemembe hazudott, nem egyszer. És most nem arra gondolok hazugság címén, hogy a Jézuskára fogjuk a karácsonyfa alá teleportálódott ajándékokat. Kihasználás, tévhitbe ringatás, és abban felejtés, saját haszon elérése érdekében megtévesztés, lopás, kibaszás, sunyiság, hazugságok tömkelege, szívösszetörés, és ennek észre sem vétele, ez csak a jéghegy csúcsa. Biztos mindenkinek szarul esik, ha rádöbben, már nem számíthat az anyjára. Engem is megviselt, meg is volt a böjtje, egy masszív 5 hónapos alkohol kúra formájában. Az azonban elvitathatatlan tőle, hogy fedelet tesz a fejem fölé és ételt a számba, mióta junkie vagyok, azaz 5 hónapja. Illetve fölnevelt, így vagy úgy. Tisztelem, és becsülöm mindezekért, de mint ember...Itt van most már Csilla az eszményi meny, akivel verbálisan végignyalják egymást a nap 13.75 órájában. És a héten közösen kezdtek egy új munkahelyen, szóval most örök legjobb barátok lesznek az biztos. Persze itt van vele Ádika is, az első számú kedvenc gyermek, és ezeket minden féltékenység nélkül írom. Már nem tudom akarnék-e ismét kedvenc lenni. Kérdés, hogy voltam-e valaha? Majd Ők körberajongják helyettem is, vigyáznak rá, szeretik. Én is szeretni fogom, csak minimum 5 kilométerről. Ők még feltétel nélkül elhisznek neki mindent, kicsit talán irigylem is Őket ezért. Ami a legjobb, hogy már nincs rám utalva, és eltűnhetek, illetve most csak tűnhetnék, de se pénz, se fityisz. Szemét Murphy. Nem baj, már nincs messze. Nyomom, míg bírom, cserében a nyugalom, és béke lesz a jutalmam. Mennyire középszerű álom, nem?

A kettes számú célkitűzés még nem teljes egészében, de megvalósulni látszik, miszerint kevesebb bódítót juttatok a szervezetembe. Nem tudom megítélni objektívan mennyire redukálódott vajon a fogyasztásom, de tény, hogy már nem megyek Nikihez minden nap némi alufóliába csavart eufóriáért. Niki egyébiránt egy 140 kilós ukrán srác, a teljes keresztneve Nikola, és szerb származású. Kedvelem Őt, aranyos fiú.A maga fiatal, egyszerű módján szinte elbűvölő tud lenni a húshegy. Legalábbis velem, és szeretném, ha ez az állapot így maradna. Nem akarom megtudni, milyen amikor haragszik rám, nem hiszem, hogy jót tenne az egészségemnek, ha egy csomagtartóban ébrednék fel. A tagjaim mindenképp elgémberednének, feltéve, hogy érezném még, hogy elmacskásodnak. Istenadta fantáziám van, és nem kizárt, hogy csak agymenés az egész, és ha vétenék az íratlan szabályok ellen, csupán többé nem mehetnék hozzá.

Mindenesetre tény, hogy még ezt a mennyiséget is redukálnom kell több okból kifolyólag. Mind anyagilag, mind fizikálisan leépít, és a leszokást legkisebb jóindulattal sem nevezném elhalaszthatónak, vagy lekezelendőnek, de az elhivatott fogyasztó, ha kezdenek körülötte a dolgok helyrerázódni , hajlamos erről megfeledkezni. De most nem szabad, nem akarom érezni, hogy egy nulla vagyok. Menni kell, és már csak azért is megmutatni, talpra állni, nem másért, hanem elsősorban magamért Na ez pont úgy hangzott, mint valami csoport terápiás motivációs beszéd. -Sziasztok, István vagyok, és függő, de le fogom győzni a szert!- Ováció, sírás, vastaps. Óvatosan mögém lopakodik PesszimPista, és mint mindig, most is teszi a dolgát rendületlenül Fülembe recsegi hátulról, hogy most sem fog menni, meg hogy gyengeség-akarathiány hibrid volt a jelem az óvodában, és megjegyzi a bukás szaga tapintható a levegőben... Be kell fognom a száját, és a motivációs mantrát morzsolni Fogy az időm, napról napra kevesebb lehetőségem marad arra, hogy ne egy erdőben rothadó hullaként végezzem. Ahogy az elmondásokból  leszűrtem a radikális megvonás feltehetőleg lehetetlen, azt a részét valószínűleg PesszimPista jól látja, hogy nem fogom azonnal letenni, hanem, mint már annyiszor make yourself módszerrel oldom meg a dolgokat, és egy leszoktatókúrába kezdek, porciózva, és egyre csökkentve az adagot, továbbá, valami pozitív dolgot is megpróbálok a tudatalattimban társítani a cselekvés közben. Mondok egy példát, és úgy talán tökéletesen érthető, mire gondolok. Beosztom ezt a mérget, mondjuk napi 4-et engedélyezek magamnak, mert atom jó arc vagyok egyrészt, másrészt sajnos a testem fizikálisan megköveteli. Ennek a mértékét/számát csökkentem, időbeosztás szerint, és mondjuk azután, hogy beálltam, mint a szög, mondjuk megeszek egy Snickers- t. Egy idő után már csak a csokit eszem remélhetőleg. A mellékelt ábra szerint -hallomás, elmondások, telepi legendák, saját tapasztalat- a drasztikus megvonás nagyon látványos tüneteket produkál, szóval más lehetőségem nem maradt, ha nem akarok elvonóra elvonulni

Szóval haladok, ha apró lépésekkel is.